Legutóbb frissítve: 2024. január 10.
Ismerje meg a kockázati biztosítások baleseti konstrukcióit. Tudjon meg mindent ezekről a biztosítói termékekről, hogy könnyebben kiválaszthassa a céljainak megfelelő balesetbiztosítást.

Egy ártatlannak tűnő baleset, ami végül elhúzódó kórházi kezelést igényel. A legtöbben már hallottunk ilyen esetről, esetleg elszenvedői is voltunk. Ez a fellépő fájdalmon és a kellemetlenségeken túl, akár munkából vagy iskolából való kiesést is jelenthet, ami a váratlanul felmerülő plusz anyagi terhek mellett komoly bevételcsökkenést is okozhat életünkben.

Ilyen esetekben óriási segítség lehet egy balesetbiztosítás, ami – konstrukciótól függően – kisebb-nagyobb anyagi támogatást jelenthet egy ilyen nehéz időszakban.

A piacon azonban szinte mindegyik biztosító kínál valamilyen balesetbiztosítást, legtöbbször különböző szintű és típusú termékekkel. Ráadásul sok esetben az életbiztosítás, vagy más típusú, például lakásbiztosítás mellé is megköthetjük kiegészítésként. Tehát az eligazodás és a megfelelő biztosítási termék kiválasztása korántsem olyan egyszerű feladat.

Mit jelent a balesetbiztosítás? Kinek és mikor érdemes ilyet kötni? Mire figyeljünk oda a választásnál és hogyan indíthatunk el egy ilyen biztosítást? Mit jelent a csoportos és mit az egyéni balesetbiztosítás?

Cikkünkben a könnyebb átláthatóság kedvéért összehasonlítjuk a piacon elérhető nagyobb biztosítók termékeit. Előtte azonban ismerjük meg a legfontosabb információkat a balesetbiztosításról.

Mi az a balesetbiztosítás?

A balesetbiztosítás a nem-életbiztosítások (non-life) csoportjába sorolható biztosítási forma. Ez egy olyan egyszerű és szinte minden biztosítótársaság kínálatában megtalálható termék, ami önállóan és más konstrukcióba beépítve is választható. Így tehát az élet- vagy lakásbiztosításunk kiegészítőjeként is megköthetjük balesetbiztosításunkat.

A biztosítási összeget már a szerződéskötéskor előre meghatározzák, vagyis a különböző kockázati elemekhez tartozó összeget fizeti ki a biztosító, ha az esemény bekövetkezik. Ebből kifolyólag tehát nem az esetleges baleset alapján ténylegesen felmerülő többletköltségek vagy a kiesett jövedelmünk alapján térítenek, így annak mértékét igazolnunk sem kell.

A képen egy mosolygó, begipszelt lábú férfit láthatunk.

A balesetbiztosítás egy előre meghatározott összeget fizet ki, amennyiben a szerződésben rögzített biztosítási események bekövetkeznek a futamidő alatt.

Bár a térítési összegek előre definiáltak, természetesen a legtöbb termék úgy került kialakításra, hogy az mégis jól modellezze a költségeket. A baleseti kórházi napi térítés összege például egyenesen arányos a bent töltött napokkal, így nemcsak a munkából kiesett jövedelmünk pótlására, hanem az orvosi kezelésünk költségeinek későbbi fedezésére is praktikusan felhasználható.

Másik fontos tulajdonságuk ezeknek a biztosításoknak, hogy a biztosítási szerződésben tételesen felsorolják, mely biztosítási események azok, aminek bekövetkeztekor jogosultak vagyunk a biztosítási összegre. Ilyen lehet például a baleseti műtét, a baleseti okból történő tartós kórházi benntartózkodás, a csonttörés, az égési sérülés vagy a baleseti okú maradandó egészségkárosodás.

Korábban említettük, hogy balestbiztosításunkat kapcsolt termékként más biztosításokkal együtt is megköthetjük, például kockázati életbiztosításunk mellé.

Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? 

Ilyenkor tulajdonképpen a kockázati (haláleseti) életbiztosításunkat tekinthetjük az alapnak, amit kiterjeszthetünk kifejezetten baleseti kockázatokra is, így baleseti halál, baleseti rokkantság, vagy más szerződésben meghatározott biztosítási eseményekre. Egy baleseti halál bekövetkezte esetén így nemcsak a bármely okú haláleseti térítést kapjuk meg, hanem ezen felül még a baleseti halálhoz tartozó összeget is kifizeti a biztosító.

A életbiztosítási szerződések esetén azonban a kiegészítőként választható baleseti kockázatok köre általában korlátozott. Bár a baleseti halál és baleseti rokkantság kiegészítő a legtöbb életbiztosításon belül elérhető, ugyanakkor más elemek már sokkal ritkábban jelennek meg. Ezért ezek a kombinált biztosítások inkább azoknak előnyösek, akiknek elegendő egy alap baleseti védelem.

Milyen esetekben érdemes külön balesetbiztosítást kötni?

Leginkább akkor, ha olyan teljeskörű balesetbiztosítási védelmet is szeretnénk élvezni, amelyben nemcsak a fenti – inkább tragédia esetére szóló – védelmek, hanem a mindennapi kockázatok is le vannak fedve. 

Emellett az önállló balesetbiztosítások akkor is előnyt élvezhetnek, ha kimondottan csak baleseti események ellen szeretnénk teljeskörű védelmet, vagy szeretnénk családunk tagjaira is kiterjeszteni ezt a fajta kockázati konstrukciót.

Érdemes elgondolkodni akkor is egy különálló balesetbiztosítási konstrukció lehetőségén, ha nincs elegendő pénzünk ahhoz, hogy egy normál életbiztosítás havi díját finanszírozni tudjuk, de legalább a balesetek esetére védelmet szeretnénk élvezni. 

Mivel a kockázati életbiztosítások nemcsak a baleseti okú halálesetre terjednek ki, hanem bármely okú halál esetén is fizetnek, így rendszerint lényegesen drágábbak, mint a balesetbiztosítások. Önálló balesetbiztosítási terméket ugyanis már 6-10 ezer forint éves díjtól is találunk, míg ez az összeg egy komolyabb életbiztosítás esetében jellemzően csak egy havi díjat fedez egy harmincas éveiben járó egészséges fiatal esetében.

Mivel a balesetbiztosítási szerződések is kockázati (vagyis megtakarítási elem nélküli) biztosításnak számítanak, ezért a biztosító csak a biztosítási esemény bekövetkezése esetén fog fizetni, vagyis akkor, ha a biztosított személyt baleset éri. Ha ilyen nem történik, természetesen a biztosításunk sem nyújt térítést.

Érdemes azzal is tisztában lennünk, hogy egy adott biztosítási esemény bekövetkeztekor több szolgáltatási elem is kifizetésre kerülhet. A balesetbiztosítási szolgáltatási csomagok palettáján például gyakran találkozhatunk a baleseti halál kockázata mellett a közlekedési baleseti halál megnevezésű szolgáltatással is. Ez viszont nem azt jelenti, hogy a közlekedési baleset esetén csak az utóbbi, más baleseti esetén pedig csak az előbbi kerül kifizetésre, hanem épp ellenkezőleg, ezek kombinálásra kerülnek.

Úgy kell ezt elképzelni, hogy az egyik részhalmazát képezi a másiknak, vagyis a baleseti halál kategóriájába természetesen beletartozik a közúti baleseti halál is. Tehát például egy halálos kimenetelű autóbaleset során a biztosító kifizeti a baleseti halál esetére járó térítést és a közlekedési baleseti halálra járó biztosítási összeget is, ami így többletszolgáltatásként jelentkezik. Ugyanakkor például egy háztartási halálos baleset esetében “csak” a baleseti halál után járó összeget kapja meg a kedvezményezett.

Láthatjuk tehát, hogy a balesetbiztosítások számos eseményre kiterjedhetnek, attól függően, hogy milyen konstrukcióban kötjük meg. Ha tehát például sokat vagyunk az utakon a munkánkból kifolyólag, akkor érdemes magasabb kockázati védelmet választani a balasetbiztosítási csomagunkba, hogy egy váratlan esemény bekövetkezte legalább anyagilag ne jelentsen akkora terhet a család számára.

Kapcsolódó cikkünk

Hogyan működik a balesetbiztosítás?

Hasonlóan más kockázati biztosításokhoz, a biztosítási esemény megtörténte után értesítenünk kell a biztosítónkat. Ezzel egyidejűleg csatolnunk kell a biztosítási esemény megtörténtét igazoló dokumentumokat, amely a balesettől függően például lehet valamilyen rendőrségi irat, kórházi zárójelentés vagy egyéb orvosi dokumentum is.

A térítés mindig utólagos, a szerződésünkben meghatározott, biztosítási események után minket megillető összeget (például az esetleges tartós kórházi ápolás után járó napi térítési díjat) csak ezek birtokában tudják kiszámolni és kifizetni számunkra. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy minél komolyabb az elszenvedett sérülés, és minél több időt vesz igénybe a felgyógyulás, annál magasabb összeget szoktak fizetni a biztosítók.

A képen egy begipszelt karú férfit láthatunk, aki éppen felhívja a biztosítóját, hogy bejelentse a káreseményt.

Amennyiben bekövetkezik a biztosítási esemény, első lépésként értesítenünk kell a biztosítónkat és csatolnunk kell a dokumentumokat, amelyek bizonyítják a baleset megtörténtét.

Fontos továbbá tudni, hogy haláleset bekövetkeztekor – a fentieken túl – általában a halotti anyakönyvi kivonatra és a halottvizsgálati bizonyítványra is szüksége lesz a kedvezményezettnek az eljáráshoz.

Láthatjuk tehát, hogy az ügyintézés folyamata viszonylag egyszerű. Azonban ahhoz, hogy balesetbiztosítás nyújtotta előnyökkel élni tudjunk, először is ki kell választani a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót és meg kell kötnünk biztosítási szerződésünket. Ezért a következő fejezetekben áttekintjük, hogy mindezt hol, milyen feltételekkel tudjuk megtenni, illetve milyen tényezőkre kell különös figyelmet fordítani, ha balesetbiztosítást szeretnénk kötni.

Hol és hogyan indítható?

Akárcsak más típusú biztosítások esetén, az egyik lehetőség az, hogy a biztosítók függő ügynökein vagy kirendeltségein keresztül, azokat külön-külön, egyesével felkeresve próbálunk a döntéshez szükséges összes információhoz hozzájutni, majd az adott társaság képviselőjével megkötni a legszimpatikusabb szerződést.

Ebben az esetben – az ehhez szükséges időn kívül – viszont fel kell készülnünk arra, hogy könnyen elveszhetünk a biztosítók hosszú, bonyolult és meglehetősen nehezen összehasonlítható feltételeiben. A helyzetet pedig tovább nehezítheti az is, hogy a biztosító ügynöke természetesen egybehangzóan fogják állítani, hogy márpedig az ő balesetbiztosítási termékük a legjobb…

A másik lehetőség, hogy balesetbiztosításunkat egy erre specializálódott független alkuszi tevékenységet folytató – cégen keresztül kötjük meg.

Ön is balesetbiztosítás indításán gondolkodik?

Kérjen ingyenes tanácsadást és tudja meg, hogy Önnek személyre szabottan melyik a legjobb megoldás!

Ismerje meg a lehetőségeit

Ennek az előnye, hogy a szolgáltatásuk számunkra ingyenes, mivel jutalékot csupán a pénzintézettől kapnak a sikeres szerződést követően. Ráadásul semmilyen többletköltséggel sem jár egy független alkusz igénybevétele, vagyis pontosan ugyanakkora biztosítási díjat fogunk fizetni, mintha közvetlenül a biztosító képviselőjén keresztül kötnénk meg a szerződést.

Mivel pedig valamennyi biztosítótársasággal kapcsolatban áll, így képes szinte a teljes piaci kínálatból kiválasztani a számunkra ideális biztosítási konstrukciót. Fontos, hogy az alkusz a mi megbízásunkból jár el, így valóban motivált a legjobb biztosítás felkutatásában, ami jogszabályi kötelezettsége is.

Ráadásul nem csak felkutatja a nekünk legmegfelelőbb biztosítást, hanem lebonyolítja a szerződéskötéssel járó teljes adminisztrációt is. Így nekünk nem kell a biztosítót felkeresnünk, ezzel pedig rengeteg időt és energiát megspórolhatunk. Mindez pedig ma már online is elérhető. Tehát az alkusz előzetes igényfelmérése, a megfelelő szerződések bemutatása, sőt, gyakran a szerződés megkötése is történhet személyes jelenlét nélkül.

Szerződéskötés előtt azonban érdemes tájékozódnunk a balesetbiztosítás kötését korlátozó- vagy kizáró tényezőkről is.

Mik lehetnek ezek?

Először is egyes biztosítók korlátozhatják, hogy milyen életkorig köthetjük meg balesetbiztosításunkat. Ennek általában 65 és 75 év körül szokták meghatározni a maximumát. Azonban ez sincs kőbe vésve, ugyanis a Generali – TöbbMilliós Segítség konstrukciója például 79 éves korig is megköthető.

Szerződést csak nagykorú személy köthet, ugyanakkor gyerekek is lehetnek biztosítottak önállóan, vagy akár az egész családra kiterjesztett csoportos szerződés keretében. Ezekről a későbbiekben még részletesen is lesz szó. 

Néhány esetben a biztosítók a korhatári megkötések mellett a biztosítási összeg nagyságát is maximalizálhatják. Vagyis találkozhatunk olyan termékkel, ami a baleseti halál esetére a szerződésünk szerint a maximális 8 millió forintos kifizetés helyett egy bizonyos életkortól, például 65 éves kortól csak a felét, 4 millió forintot fogja kifizetni a kedvezményezett(ek) számára.

Másik fontos jellemzőjük, hogy nincs klasszikus értelemben vett futamidejük, mint mondjuk egy életbiztosításnak, vagyis határozatlan időtartamra szólnak, ami viszont bármelyik évforduló előtt harminc nappal felmondható.  

Ez tehát azt jelenti, hogy tulajdonképpen elsőként egy éves időtávra kötjük meg a szerződést, ami ezután minden évben megújul egészen addig, míg fel nem mondjuk azt. (Ezt írásban tehetjük meg a biztosítónknál az erre rendszeresített formanyomtatványon.)

Tanácsadóink azt szokták javasolni a minket felkereső ügyfeleknek, hogy a szerződéskötés előtt mindenképpen érdemes alaposan átgondolni, hogy milyen biztosítási eseményekre és milyen szintű baleseti védelemre van szükségünk.

Biztosítónként ugyanis rendszerint több – 3 vagy akár 5 – csomagból választhatunk, eltérő tartalmakkal. Az is előfordulhat, hogy a kevesebb néha több:

Abban az esetben, ha például számunkra fontos szempont, hogy egy autóbaleset esetére magasabb szintű védelmet élvezzünk – mert például sokat vezetünk vagy ingázunk -, akkor ezt mindenképpen szem előtt kell tartanunk. 

Ugyanis nem biztos, hogy a legdrágább prémium balesetbiztosítás megkötése kellő mértékű védelmet jelent számunkra erre a kockázatra. Viszont elképzelhető, hogy egy kevesebb mindennapos eseményt lefedő – és így olcsóbb – konstrukcióban a baleseti halálra vagy rokkantságra (és az esetleges közlekedési baleseti többlettérítésre) viszont magasabb összeget kaphatunk.

Szerződéskötés feltételei és kizáró tényezői

Bizonyos esetekben a biztosítók a szerződéskötést feltételekhez is köthetik, illetve kizáró tényezőkkel is találkozhatunk, amik befolyásolhatják balesetbiztosításunk megkötését. 

Ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy például egyes betegségek fennállása miatt közvetlenül bekövetkező balesetek esetén nem nyújt védelmet számunkra a biztosításunk.

Ilyen lehet az I-es típusú diabétesz, a véralvadási zavarok (vérzékenység), az AIDS-fertőzés, az Alzheimer-kór, a nagyfokú rövidlátás vagy a rheumatoid arthritis.

Mivel a balesetek váratlanul fellépő események miatt következnek be, így a biztosítók szerint a krónikus betegségekre visszavezethető sérülések esetén nem teljesül ez a feltétel. Azaz, ha például az I-es típusú cukorbetegségünk következtében elájulunk, és az eséstől balesetet szenvedünk, akkor erre vonatkozóan nem fogják kifizetni nekünk a biztosítási összeget.

Mivel azonban a balesetbiztosítások megkötésének nem feltétele az orvosi vizsgálat, ezért azt, hogy miért következett be maga a baleset, azt a biztosítónak kell bizonyítani, ha nem akarja az érte járó térítést kifizetni. A kórházi jelentések ugyanakkor sok esetben beszédesek lehetnek, ezeket pedig be kell nyújtanunk a biztosítónk felé, amikor a káreseményt bejelentjük.

A szerződéskötés feltételei után beszélnünk kell a kizáró tényezőkről is. Ezek lehetnek például a különféle extrém sportok és bizonyos speciális munkakörök is.

A képen egy sziklamászót láthatunk.

Amennyiben szabadidőnkben szívesen űzünk extrém sportokat, érdemes speciális balesetbiztosítást kötnünk, ami biztosan térítést nyújt ilyen sporttevékenység mellett is.

Így például a sziklamászás, ejtőernyőzés, a vadvízi evezés vagy akár a bázisugrás. Ha valaki ilyen sporttevékenység mellett kíván biztosítást kötni, akkor érdemes egy speciálisan extrém sportolókra szabott balesetbiztosítást keresnie. Ilyen például a Union Menta Balesetbiztosítás Extrém csomagja, ami 5 millió forint összeghatárig nyújt térítést, ha a biztosítottat tragédia érné sportolás közben.

Kevesen tudják, de extrém sportolók esetében kiemelkedő jelentősége van az extrém sport biztosításoknak, ugyanis a társadalombiztosítás (TB) csak az életmentő és sürgősségi beavatkozásokat finanszírozza ilyen esetben, más egyéb sérülések ellátását már nem. Így előfordulhat az is, hogy egy esetleges könnyebb extrémsport-baleset esetén jelentős többletköltségek merülhetnek fel, nem beszélve a munkából történő kiesésről.

Azonban az extrém sportolókon kívül, a veszélyes foglalkozást űzőket is érintheti a kizárás, így például: a kaszkadőröket, az artistákat és akrobatákat, teszt- és berepülőpilótákat, vadászrepülőgép pilótáját és kiszolgáló személyzetét, fegyveres testületek tagjait (hivatásos és szerződéses katonákat, rendőröket, kommandósokat, idegenlégiósokat, testőröket, hírszerzőket), fegyveres őröket, ipari és mentő búvárokat.

Mindezek mellett pedig sok biztosító kizárja, vagy feltételhez köti a balesetbiztosítás megkötését a versenysportolók esetében is. Ebben az esetben két opció is fennállhat: vagy egy kimondottan sportolók számára is engedélyezett konstrukciót választanak, vagy megkötnek egy általános balesetbiztosítást. Azonban utóbbi esetben a sporttevékenységből eredő sérülés esetén jellemzően a biztosítók nem vállalják a térítést.

Mekkora összeget kell befizetni?

Ha alaposabban megvizsgáljuk a hazai biztosítói piacon kínált balesetbiztosítások díjait, akkor rendkívül heterogén képpel találjuk szembe magunkat. Így fordulhat elő az, hogy akár már évi 15 ezer forint körüli díjtól – például Aegon Sofőr Mini csomagja, amit a sokat vezető autósok részére hoztak létre – egészen a 72 ezer forintos éves díjú balesetbiztosításig is találhatunk magunknak biztosítást. Ez utóbbi viszont akár 20 millió forintos védelmet is nyújthat biztosítási eseménytől függően.

Természetesen, mint minden más kockázati biztosításnál itt is nagymértékben befolyásolja a befizetési összeget, hogy milyen szolgáltatásokat szeretnénk igénybe venni, illetve milyen mértékű kifizetésre szeretnénk szerződést kötni.

Általános szabályként megfogalmazhatjuk, hogy jellemzően egy drágább balesetbiztosítás baleseti halál, vagy tartós kórházi ellátás esetén a magasabb biztosítási díjak miatt nagyságrendekkel magasabb biztosítási összeget fog fizetni, mint egy olcsóbb konstrukció.

Ugyanakkor szakértőink szerint, azzal mindenképpen érdemes tisztában lennünk, hogy a magasabb biztosítási díjak nem feltétlenül jelentik azt, hogy több kockázati elemet tartalmaz az adott csomag.

Abban az esetben, ha nem rendelkezünk kellő ismeretekkel a biztosítói piacról, akkor kérjük bátran egy független szakértő segítségét, aki egy díjmentes konzultáció keretén belül segít kiválasztani a számunkra ideális balesetbiztosítási terméket az összes elérhető ajánlat közül.

Hogyan mondható fel?

A kockázati balesetbiztosítások felmondása viszonylag egyszerű, minden komolyabb procedúra nélkül kivitelezhető. Nézzük is meg, hogyan tehetjük meg mindezt és mit kell tudni ezzel kapcsolatban a balesetbiztosítások esetén.

Ahogy korábban már említettük balesetbiztosításunk bármelyik évben felmondható, ehhez mindössze elegendő kitölteni a biztosítónk által rendszeresített formanyomtatványt, majd eljuttatni a biztosító részére.

Az általános gyakorlat az, hogy legalább harminc nappal az évforduló előtt nyújthatjuk be ezzel kapcsolatos igényünket. A felmondás lehetőségeiről ugyanakkor érdemes előre tájékozódni, mert biztosítónként eltérő szabályokkal találkozhatunk.

Ha viszont éppen kicsúsztunk a határidőből, akkor jó, ha tudjuk, hogy biztosításunk akkor is megszüntetésre kerül, ha nem fizetjük be a díját. Ilyenkor ugyanis a biztosítótársaság maga fogja azt megszüntetni. Azzal azonban mindenképpen érdemes tisztában lenni, hogy amennyiben ezt az utat választjuk, akkor a biztosító általában 60-90 nap türelmi idő után fogja csak felmondani azt.

Ugyanakkor amíg kockázatban volt a biztosító, az így keletkezett díjhátralékunkat mindenképpen ki kell majd fizetnünk. Ez tehát nem a legideálisabb választás a szerződés felbontására. Érdemes inkább az évfordulók előtt alaposan átgondolni, hogy még egy évig szeretnénk-e megtartani a biztosításunkat, vagy inkább megszüntetnénk azt.

Jó tudni ugyanakkor, hogy hozzánk hasonlóan a biztosítók is megszüntethetik biztosításunkat, ha például túl kockázatos ügyfélnek bizonyulunk. Vagyis, ha mondjuk túl sokszor ér minket baleset és túl sok pénzt kell számunkra kifizetnie, akkor indokolás nélkül megszüntetheti biztosításunkat. Ezt azonban csak az évfordulóra teheti meg, írásban és legalább harminc nappal előtte jelezve.

Ha kockázati biztosítást kötünk, az aláírásunkkal igazolt kötvény kézhezvételétől számított 30 napon belül bármilyen indoklás nélkül lehetőségünk van elállni a szerződéstől.

Milyen típusai vannak?

Ha szeretnénk, akkor egyénileg is köthetünk biztosítást magunk, vagy éppen szeretteink – gyermekünk vagy szüleink – részére. 

A csoportos szerződési lehetőségeknek köszönhetően pedig családi vagy céges biztosítások megkötésére is alkalmunk nyílik, aminek egyik legnagyobb előnye a kedvező díjszerkezet.

Mindezek mellett találkozhatunk olyannal is, hogy valamilyen szolgáltatás vásárlása mellé kedvezményes balesetbiztosítás megkötésének lehetőségét nyújtják a cégek ügyfeleik részére. Ilyen például a Telekom Családi Balesetbiztosítása, aminek biztosítói hátterét a Union szolgáltatja. Ezek azonban legtöbb esetben kisebb összegű biztosítások és nem nyújtanak olyan széles körű védelmet, mint egy külön erre a célra létrehozott módozat.

Láthatjuk, hogy hasonlóan a kockázati életbiztosításokhoz, a balesetbiztosítási termékek palettája is meglehetősen széles. Ezért ebben a fejezetben részletesen áttekintjük a gyermekek és kamaszok részére köthető konstrukciókat, valamint a csoportosan köthető családi- és céges balesetbiztosításokat.

Gyerekeknek, kamaszoknak

Habár gyermekekkel kapcsolatban senki nem szokott rosszra gondolni, sajnos balesetek velük is könnyen történhetnek.

Az első és legfontosabb, amit tudnunk kell a gyermek balesetbiztosításokkal kapcsolatban, hogy Magyarországon, 2003 óta minden 3 és 18 év közötti gyermeket és kamaszt alanyi jogon megillet a balesetbiztosítás, aminek jogszabályi hátterét egy kormányrendelet biztosítja. A biztostói hátterét pedig az állam által kiírt közbeszerzési eljáráson történő eredményes szereplést követően, valamelyik hazai biztosítótársaság – 2022. január 01. és 2023. december 31. között a Groupama Biztosító – nyújtja.

Az állami gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás szolgáltatásainak összefoglaló táblázata
Biztosítási kockázat megnevezése Szolgáltatás mértéke
Baleseti halál 200 000 Ft biztosítási összeg
Csonttörés 3 000 Ft biztosítási összeg
Maradandó egészségkárosodás (rokkantság) – amennyiben a rokkantság foka 1-9% 3 000 Ft
– amennyiben a rokkantság foka 10-29% 50 000 Ft
– amennyiben a rokkantság foka 30-100% 300 000 Ft biztosítási összegnek a rokkantság fokával megegyező százaléka

Igaz ugyan, hogy ennek a biztosításnak a havidíját az Állam finanszírozza helyettünk, azonban a fenti táblázat adataiból is láthatjuk, hogy csupán jelképes összegek kerülnek kifizetésre egy-egy biztosítási esemény bekövetkezése után.

Ezért manapság az állami tanulóbiztosítás a biztosítási összegek vonatkozásában már elavultnak számít, hiszen egy csonttörésre 3 ezer forintot, míg maradandó egészségkárosodás (rokkantság) fokától függően 3 és 300 ezer forint közötti összeget fizet, a baleseti halálért pedig 200 ezer forintot. Ennek ellenére érdemes tudunk róla hogy létezik, ráadásul nekünk semmibe sem kerül.

A kifizetésre kerülő alacsony összegek mellett a biztosítási események köre is meglehetősen szűk, még annak ellenére, hogy bizonyos betegségek, mint a tetanusz vagy a veszettség miatt kialakuló halál is baleseti halálnak minősül a rendelet értelmében.

Ezért mindenképpen megéri valamilyen piaci balesetbiztosítási konstrukcióval kiegészíteni csemetéink védelmét. Ugyanis a piaci balesetbiztosítások között találunk olyan konstrukciót, ami 8 ezer forintos éves díjért cserébe már 1 millió forintot is fizet baleseti halál vagy rokkantság esetén, ami többszöröse az állami biztosítás összegének.

A piaci gyermek balesetbiztosítások közül ugyanakkor korántsem olyan könnyű kiválasztani a megfelelőt, mivel számos különböző konstrukcióval találkozhatunk a piacon. Ráadásul egyéni, vagy akár családos formában is biztosíthatjuk gyermekünket, illetve a kifejezetten diákbiztosítások mellett vannak csoportos tanuló balesetbiztosítások is.

Ilyen piaci alapú csoportos tanulóbiztosításokat kínál például a Generali Szimba tanulóbiztosítása, vagy a Groupama Biztosító Greeman csoportos biztosítása – ahol 9 különböző módozat közül is választhatunk-, illetve a Signal IDuna Plusz Diákbiztosítása. Ezeket jellemzően óvodákon és iskolákon keresztül köthetjük meg szülőként. 

A csoportos tanulóbiztosítások mellett választhatunk egyéni gyerekbiztosításokat is, például a Generali Milliós Segítség Kölyök csomagját, vagy az Aegon kínálatában megtalálható Gyerek Mini, Opti és Maxi csomagok valamelyikét. Emellett létezik a kamaszoknak létrehozott Z Generáció elnevezésű balesetbiztosítási csomag is, amit kifejezetten a fiatalok pörgősebb életstílusához alakítottak ki.

Fontos tudni ugyanakkor, hogy ezek a biztosítási termékek többnyire olcsóbbak, és a biztosítási események köre is más – sokszor például kullancscsípés következtében kialakuló betegségek is beletartoznak -, mint egy felnőtt balesetbiztosítás esetében.

Családi biztosítási csomagok

A családi balesetbiztosításokkal akár az egész családunk védelmét megoldhatjuk a gyerekektől egészen a család legidősebb tagjáig.

Az, hogy pontosan hány főt vonhatunk a családi biztosításunk védelme alá, biztosítónként változik, de legtöbbször 5 fő körül szokták maximalizálni a biztosítottak számát. Gyakran ezen belül meghatározzák a biztosításba bevonható felnőttek és gyerekek számát.

A családi balesetbiztosítással összes szerettünk védelmét megoldhatjuk a gyerekektől a nagyszülőkig.

Szeretteink védelmét is biztosíthatjuk egy csoportos szerződéssel, aminek ráadásul a díjszerkezete is kedvezőbb.

Mivel egy kötvényen regisztrálják családtagjaink biztosításait, így általában ezek a balesetbiztosítások olcsóbbak, mintha egyenként biztosítanánk szereteinket, hiszen a csoportos konstrukciónak köszönhetően csökkennek a biztosító adminisztrációs terhei. Természetesen a családi balesetbiztosítás nemcsak gyermekeinkre, de  családunk idősebb tagjaira is kiterjeszthetők.

Családtagjainkat pedig személyenként eltérő kockázatokra és eltérő összegek szerint is biztosíthatjuk. Tehát mindenkit élethelyzetének megfelelően helyezhetünk biztosítási védelem alá, ami azért előnyös, mert egy kisiskolást nem egészen ugyanazok a kockázati tényezők fenyegetnek, mint például egy középkorú, aktívan dolgozó felnőttet, és természetesen a térítés elvárt összege sem feltétlenül azonos.

Mindezeken túl, egyes biztosítótársaságoknál elérhetők olyan csomagok is – például a Groupama Védernyő Családi Balesetbiztosítása – ahol a balesetek után járó biztosítási összeg kifizetésén túl, akár asszisztencia szolgáltatást is választhatunk. Ennek köszönhetően pedig az éjjel-nappal hívható telefonszámon keresztül orvosi tanácsot, tájékoztatást vagy akár segítséget is kérhetünk időskorú, illetve balesetet szenvedett családtagunk házi ápolásának megszervezéséhez.

Céges balesetbiztosítások

Végül, de nem utolsó sorban beszélnünk kell a piacon elérhető céges biztosításokról is. Hasonlóan az életbiztosításokhoz, balesetbiztosítást is lehet csoportosan kötni. Ezáltal a munkáltatóknak lehetőségük nyílik arra, hogy munkavállalóik testi épségét egy csoportos biztosítási konstrukcióval is védjék.

Jellemzően ezek a termékek is hasonlóan működnek, mint más csoportosan megköthető biztosítások. A biztosítási szerződést a vállalat, cég köti meg a biztosítóval, a biztosítottak csoportját pedig a munkáltató által meghatározott munkavállalók közössége alkotja.

Ezek alapján tehát, ahogy a családi biztosításoknál már láthattuk, a céges szerződések esetében is csökkennek a biztosítók adminisztrációs terhei, illetve a biztosítás költségei is megoszlanak a csoport tagjai között. Ennek köszönhetően pedig olcsóbb lehet a biztosításunk. Mindez úgy, hogy a céges szerződésnek köszönhetően az elérhető szolgáltatások köre is bővülni fog.

Ugyanakkor a céges biztosítások egyik nagy hátránya, hogy ha munkahelyet váltunk, akkor el fogjuk veszíteni biztosítotti státuszunkat. Ugyanis jellemzően biztosítottá egy nyilatkozattal válunk, amit legtöbbször a munkaszerződésünk aláírásával teszünk meg. Tehát munkahelyváltás esetén – ha az új cégnél nincs ilyen jellegű védelem -, amennyiben szeretnénk továbbra is baleseti védelem alatt állni, akkor ehhez új szerződést kell majd kötnünk.

A céges szerződésekkel kapcsolatban fontos tudni azt is, hogy régebben a jogszabályok kedvező feltételek mellett lehetővé tették, hogy a munkáltatók béren kívüli juttatásként különféle biztosítási termékekkel is elismerjék alkalmazottaik munkáját.

Azonban a Cafetéria törvény 2019-es módosításával megszűnt ezek adómentessége. 

Mit is jelent ez számokban egy munkáltatóra kivetítve?

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint a 15%-os személyi jövedelemadót, illetve a 17,5%-os szociális hozzájárulást az adott juttatás 1,18-szorosa után kell megfizetnünk. Tehát, ha a munkavállalóink csoportos balesetbiztosítása 2 millió forint évente, akkor 767 ezer forint adót kell kifizetnünk.

Gyakorlatilag ma már minden céges biztosítás adóköteles, és ez alól a balesetbiztosítás sem kivétel. Mivel az így adható biztosítások adóterhei jelentősen megnövekedtek, ezért a munkáltatók körében is csökkent a céges csoportos biztosítások népszerűsége, ami összességében visszavetette ezeknek a termékeknek a piacát.

A biztosítótársaságok rendkívül széles skálán kínálják balesetbiztosítási termékeiket. Választhatunk önálló biztosítást magunk, vagy gyermekeink részére, de ha szeretnénk, akkor egész családunkat is védelem alá helyezhetjük a családi biztosításoknak köszönhetően. Munkáltatóként pedig a céges csoportos balesetbiztosításokkal gondoskodhatunk munkavállalóink egészségéről.

Balesetbiztosítások összehasonlítása

Mostanra megismertük a balesetbiztosítások különböző típusait és azok legfontosabb tulajdonságait, előnyeit és hátrányait egyaránt. Azért, hogy tovább segítsük az eligazodást a hazai biztosítói piacon, a teljesség igénye nélkül kiválasztottunk néhány biztosítót, és a legismertebb balesetbiztosítási termékeiket két táblázatban foglaltuk össze a könnyebb áttekinthetőség érdekében.

Miután megismertük a balesetbiztosítások tulajdonságait, összehasonlítjuk néhány hazai biztosító legismertebb konstrukcióit.

Az alábbiakban összehasonlítjuk néhány biztosító termékeit, a könnyebb eligazodás érdekében.

Biztosítási díjak

Figyelembe véve a piaci kínálat nagyságát, a biztosítási konstrukciók egyediségét és kombinálhatóságát, valamint az egyes konstrukción belül elérhető számos módozatot, nem célunk a teljes paletta bemutatása. Szeretnénk ugyanakkor bemutatni, hogy a legfontosabb balesetbiztosítási szolgáltatások nagyságrendileg mennyibe kerülnek, illetve mekkora lehet a biztosítási összeg, amire szerződhetünk.

Néhány biztosító balesetbiztosítási termékének összehasonlító táblázata éves díj és a megkötés feltételei alapján
Biztosító Balesetbiztosítás neve Biztosítás éves díja (Ft) Ki kötheti meg
SIGNAL SIGNAL Expressz Egyénileg 13.000 – 30.000
Csoportosan az egyéni csomagok 8%-32%-os kedvezménnyel
Egyénileg (főleg fiataloknak) családilag, kis és mikro- és kisvállalatok
Posta Biztosító Posta Családi Biztosítás 11.880 – 59.880 Egyéni és családi biztosításként is megköthető
Generali TöbbMilliós Segítség balesetbiztosítás 6.321 – 30.138 0-79 éves koriggyermek 0-18 éves korig
Union Menta konstrukció 21.000 – 72.000 Bárkinek extrém sportolóknak is. 1-74 év között köthető és 90 éves korig véd.
Uniqa Puzzle Balesetbiztosítás 8.000 – 36.000 gyerek és felnőtt
Groupama Aktiva Balesetbiztosítás 12.000 – 63.600 0-74 éves korig
Teljes táblázat

A hat kiválasztott pénzintézet balesetbiztosítási termékeit megvizsgálva láthatjuk, hogy egy rendkívül diverz összetételű kínálatból válogathatunk. A teljes piacot lefedő paletta pedig ennél még színesebb lehet.

A nehéz választás mellett ugyanakkor a széles választék lehetővé teszi, hogy az éves díjak tekintetében mindenki megtalálja az anyagi helyzetéhez leginkább illeszkedő konstrukciót.

A bemutatott termékek közül a legolcsóbb a Generali TöbbMilliós Segítség konstrukciójának Kölyök csomagja, amit gyerekek számára köthetünk, ugyanakkor felnőttként is már 12 ezer forint éves díjért találhatunk magunk számára balesetbiztosítást.

Biztosításunk díját – ahogy azt már korábban említettük – leginkább a szolgáltatások köre és a biztosítási összeg fogja meghatározni. Így akár előfordulhat az is, hogy egy prémium balesetbiztosítás, mint például a Union Biztosító Menta Prémium csomagja, évi 72 ezer forintba kerül. Ezért viszont már természetesen nagyságrendekkel magasabb védelmet tudhatunk magunkénak.

Amint látjuk, a legtöbb balesetbiztosítás megköthető gyerekek, vagy akár legidősebb családtagjaink részére is, ezáltal teljes családunkat biztosítási védelem alá helyezhetjük, hiszen a Generali esetében 79 év a biztosítás megkötésének felső korhatára, míg az Union esetén – bár csak 74 éves korig köthető – a biztosított akár 90 éves koráig élvezheti a már megkötött védelmet.

Vannak ugyanakkor olyan kockázati események, amiknél a biztosítói védelem előbb megszűnik, mintsem elérnénk a szerződésben megadott felső korhatárt. Ilyen például a Groupama Aktiva esetében a baleseti keresőképtelenség, ami megszűnik, ha a biztosított eléri a 65 éves kort, vagyis tulajdonképpen az öregségi nyugdíjkorhatárt.

Kockázatok és a biztosítási összegek

A másik – talán legfontosabb – szempont egy biztosítás kiválasztása során, hogy mekkorák az egyes biztosítási események után járó kifizetési összegek.

A különböző balesetbiztosítások eltérő szolgáltatásokat nyújtanak, és ezek még az egyes típusokon belül választható módozatok között is jelentős eltéréseket mutathatnak. Ez pedig nagyon megnehezíti az egyes konstrukciók egzakt összehasonlítását. 

Ezért kiválasztottuk azt a néhány szolgáltatást, amik tapasztalataink alapján a legérdekesebbek lehetnek, így megkönnyítve a különféle biztosítások között eligazodást.

Balesetbiztosítások összehasonlítása kockázati események és azok biztosítási összege alapján
SIGNAL Expressz Balesetbiztosítás Posta Biztosító – Posta Családi Biztosítás Generali – Több Milliós Segítség Balesetbiztosítás Union – Menta Uniqa – Puzzle Balesetbiztosítás Groupama – Activa Balesetbiztosítás
Baleseti halál 150.000 – 12 millió Ft 1 1,5 – 6 millió Ft 500 ezer – 3 millió Ft 4-20 millió Ft 1-15 millió Ft 2,5-10 millió Ft
Baleseti maradandó egészségkárosodás 10-18 millió Ft 1,5-6 millió Ft 2-5 millió Ft 1-20 millió Ft 150 ezer – 30 millió Ft-ig rokkantság fokától függően. 30 ezer – 15 millió Ft
Baleseti eredetű műtét 100 ezer – 200 ezer Ft 150-600 ezer Ft 200-500 ezer Ft 250 ezer – 1 millió Ft 100 ezer – 1 millió Ft 150-500 ezer Ft
Kórházi napi térítés 5-10.000 Ft 2 van, de nem minden csomagban
3-6 ezer Ft
2-7 ezer Ft 5-10 ezer Ft 5-10 ezer Ft 3-10 ezer Ft
Csonttörés 50-100 ezer Ft 30-60 ezer Ft 10-50 ezer Ft 50-300 ezer Ft 15-100 ezer Ft 10-50 ezer Ft
Égési sérülés 500.000 – 1 millió Ft 600 ezer Ft 400 ezer Ft 100 ezer – 1,5 millió Ft 250 ezer – 1 millió Ft 1-4 millió Ft
Extrém sport biztosítás nem köthető nem köthető külön biztosításként köthető köthető a biztosítás módozataként nem köthető nem köthető
Teljes táblázat
  • Signal Expressz balesetbiztosításnál a gyerek csomagban nincs benne a baleseti halál, mint biztosítási
  • 5. naptól visszamenőleg fizetnek

Amint látjuk, a biztosítók a baleseti halál után fizetik ki a legmagasabb összegeket, azonban ezen belül is igen széles a paletta. Módozattól függően 150.000 forinttól (Signal Expressz Szingli csomag) 20 millió forintig (Union Menta) találunk biztosítást.

Baleseti maradandó egészségkárosodás miatt 30 ezer forinttól 30 millió forintig (Uniqa Puzzle) terjed a skála. Természetesen, hogy mennyit fizet ki a biztosító a rokkantság után az leginkább attól függ, hogy milyen mértékű az egészségkárosodás.

Minden vizsgált terméknél megtalálható még a kórházi napi térítés 2 – 10 ezer forint közötti összegekben.

Jó tudni ezek mellett, hogy az égési sérülés és a csonttörés minden vizsgált konstrukcióban elérhető.

Emellett a SIGNAL Expressz gyerek csomagjában olyan tételt is találhatunk, ami a 10 napos folyamatos kórházi tartózkodás esetén a gyerekek számára 100.000 forint egyszeri díjat fizet tanulási támogatás címen.

Valamint érdemes arról is szót ejteni, hogy bár nem minden biztosítónál, de az extrém sportolókra is gondoltak. A Union Biztosító Menta Extrém csomagja az ő részükre is nyújt biztosítási védelmet, míg a Generali Biztosítónál egy külön extrém sportolók számára létrehozott konstrukcióval köthetünk ilyen biztosítást. Így mindenki gondtalanul hódolhat szenvedélyének.

Összefoglaló táblázatunkban csak nagy vonalakban mutattuk be a piacon elérhető balesetbiztosítások egy részét, ezzel is szemléltetve, hogy mennyire széles a palettája ezeknek a termékeknek. Ezért a teljes kínálat áttekintéséhez és a megfelelő konstrukció kiválasztásához célszerű szakértő segítségét kérni.

Az egyes biztosítási termékeken belül is több módozat közül választhatunk, amik sokszor különböző díjakat és eltérő védelmet jelent, így mindenki megtalálhatja a maga számára megfelelő balesetbiztosítási csomagot.

Mikor éri meg balesetbiztosítást kötni?

Egy jól kiválasztott balesetbiztosítás bárki számára előnyös lehet.

Megéri balesetbiztosítást kötni annak is, aki nem rendelkezik tartalékokkal egy esetleges baleset esetére, a nagyobb tragédia esetén pedig szeretné a hátrahagyottak anyagi biztonságát is megőrizni.

Érdekes lehet a balesetbiztosítás annak is, aki nem rendelkezik elegendő pénzzel ahhoz, hogy teljeskörű életbiztosítást kössön, viszont, ha baj éri, akkor legalább a baleseti kockázatok miatt nem akar aggódni.

Azoknak pedig, akik rendelkeznek tartalékokkal azért célszerű ilyet kötni, hogy a kemény munkával összegyűjtött megtakarításukhoz ne kelljen hozzányúlni, és fedezze egy szerencsétlen baleset, majd a lábadozás költségeit.

Emellett, ha valaki munkaköréből adódóan például sokat vezet, ezáltal jobban ki van téve egy esetlegesen bekövetkező balesetnek, vagy olyan foglalkozása van, ahol egy kisebb sérülés miatt is kieshet a munkából, akkor neki is érdemes balesetbiztosítást kötni.

Mindezek mellett tulajdonképpen, a mai felgyorsult világban élethelyzettől függően mindenkinek érdemes balesetbiztosítást kötni. A számunkra ideális termék kiválasztása viszont rendkívül összetett feladat.

Ugyanis – ahogy azt láthattuk – a piacon rengeteg különböző balesetbiztosítás érhető el. Vannak, amit önálló termékként, van, amit családi, vagy céges csoportos változatban is megköthetünk. Egy konstrukción belül pedig rendszerint több különféle módozat van, amelyek eltérő összegekkel más és más kockázatokat fednek le.

Melyik balesetbitosítás a legjobb Önnek?

Kérjen díjmentes tanácsadást és tudja meg, hogy Önnek személyre szabottan melyik a legjobb megoldás!

Ismerje meg a lehetőségeit