Magasabb kockázat, magasabb hozam, és fordítva – ezt a tételt minden pénzügyekkel foglalkozó oldalon kiemelik a szakértők, így természetesen mi is. De kinek mi a „magas” vagy az „alacsony”? Hogyan alakul és hogyan ismerhetjük meg saját kockázatvállalási hajlandóságunkat?
Elsőre talán feleslegesnek tűnhet ebbe mélyebben belemenni, azonban saját pénzügyi habitusunk megismerése nélkülözhetetlen, hogy tudatos és valóban ránk szabott döntéseket hozhassunk rövidebb és hosszabb távú anyagi ügyeinkről.
Ebben a cikkünkben végigjárjuk, mi is valójában a kockázatvállalási hajlandóság, hogyan ismerhetjük meg magunkat, és hogy milyen kockázati szint való nekünk. Mindezt a megtakarításos életbiztosítások példáján keresztül nézzük meg: kiderül, hogyan manőverezhetünk okosan befektetéseinkben.
Mi a kockázatviselési hajlandóság?
A kockázatviselési hajlandóság annyit jelent, hogy mennyire megyünk bele bizonytalan kimenetelű helyzetekbe. A legkülönfélébb okaink lehetnek arra, helyzettől függően, hogy miért megyünk bele ilyen dolgokba: az izgalom és a játék kedvéért, a megszerezhető jutalomért. A pénzügyekben jellemzően az elvárt hozamért tesszük ezt.
Ebben a döntésünkben szerepet játszik az is, hogy mekkorának ítéljük ezt a rizikófaktort. Minél kisebb a kockázat, a veszítenivaló, annál könnyebben vállalunk kétes kimenetelt. A pénzügyekben a kettő egymáshoz való viszonya együtt dönti el, hogyan lépünk:
- a várt hozam kecsegtető, és nem is túl nagy a tét, hát belemegyünk;
- a várt hozam ugyan csábító, de túl sok forog kockán, ezért visszakozunk;
- elég kicsi a jutalom, de a kockázat sem nagy, hát miért ne;
- kicsi a jutalom és bizonytalan is, de van veszítenivaló, így inkább elengedjük.
Számtalan hasonló forgatókönyv képzelhető még el, hogy hogyan is értékelünk egy adott helyzetet, és milyen végleges döntést hozunk. Ezen a ponton viszont érdemes behozni egy másik fogalmat is, amelyet sokszor összemosunk a kockázatvállalási hajlandósággal. Ez a fogalom pedig a kockázatvállalási képesség.
A túl magas és a túl alacsony kockázattűrő képességnek is megvannak a maga hátrányai.
Ahogy fent tisztáztuk, a kockázatvállalási hajlandóság azt mutatja meg, hogy mekkora kockázatot vagyunk általában hajlandóak vállalni, milyen a habitusunk. A kockázatvállalási képesség azonban már jóval gyakorlatibb jelentéssel bír. Azt mutatja meg, mennyi rizikót vagyunk ténylegesen képesek eltűrni.
Ez jócskán árnyalja a képet, hiszen lehet, hogy magunktól nem vállalnánk egy nagyon kockázatos helyzetet, mégis vagy kénytelenek vagyunk belemenni, vagy önkéntelenül belesodródunk. Lehet, hogy alá- vagy épp túlbecsüljük saját kockázattűrő képességünket, és túl óvatosak vagy túl vakmerőek próbálunk lenni. Ahogy látni fogjuk, mindkettőnek megvannak a hátrányai.
Miért fontos ismernünk saját kockázatviselési hajlandóságunkat?
Saját kockázatviselési képességünk alá- vagy túlbecsülése komoly károkat okozhat mind mentális, mind anyagi értelemben, mindez pedig kihathat a teljes életünkre, kapcsolatainkra, kilátásainkra, karrierünkre, mindenre.
Egy kezdő, de bátor befektető, aki vakmerően veti bele magát a befektetések világába, nagyon gyorsan komoly veszteségeket szenvedhet, amit nem tud pótolni, túlköltekezik a veszteségeivel, és így egzisztenciális problémákkal is szembesülhet. Egy túl óvatos befektető ezzel szemben annyira konzervatív módon mozgatja a pénzét, megelégedve a szinte biztos, de alacsony hozamokkal, hogy sokkal többet ígérő lehetőségekről marad így le, miközben a költségek és az infláció miatt lesz veszteséges.
Nézzünk erre konkrét példát a megtakarításos életbiztosításokon keresztül, ahol unit-linked típusú, szabadon felhasználható módozatot köt két fiktív karakterünk. Első, túlzottan is merész befektetőnk azért indít 25 évesen megtakarításos életbiztosítást, hogy 10 év múlva megvehesse első saját lakását, amihez ez a befektetés adná majd az önrészt. Hogy minél több hozamot szerezzen erre a célra, a legnagyobb várható hozamú eszközalapokat válogatja össze – egyszerre többet, hiszen mondjuk hallott már a diverzifikáció fontosságáról. Sikeres és mára tőzsdére lépett start-upok részvényeit, fejlődő országok potenciális sikercégeit magába foglaló alapokba fektet.
Letelik a 10 év, de sajnos a kiszemelt cégek nem hozták be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért a papírjaik értéke is visszaesett. Emiatt első befektetőnk 10 év után ott áll pár százaléknyi veszteséggel csökkentett megtakarításával, ami esetleg nem is elég a lakás önrészére, így maradhat a mamahotelben, vagy lejjebb kell adnia lakásálmaiból.
Második emberünk, aki 35 éves, azért szeretné fialtatni a pénzét, hogy előkészüljön gyermeke továbbtanulásának költségeire a tandíjtól a lakhatásig. Ő főleg állampapírokat tömörítő csomagokba fektet a biztonság kedvéért. 10 év múlva 5-8% hozammal bővült a megtakarítása, miközben a szolgáltatói díj átlagosan mondjuk 5%-ra jön ki, és 10% volt az átlagos infláció ezalatt az évtized alatt. Vagyis mindketten veszteségesen manővereztek a túlvállalással és a túlóvatoskodással.
Kérjen díjmentes tanácsadást!
Mitől függ a kockázatvállalási hajlandóságunk?
Hogy min múlik, mennyi kockázatot vagyunk hajlandóak, illetve képesek elviselni a pénzügyeink terén, alapvetően négy tényezőre vezetnénk vissza, amelyekben ugyanúgy vannak praktikus és kevésbé megfogható, mentális faktorok is.
1. Pénzügyi ismeretek
Kérdés, hogy mennyire ismerjük ki magunkat a pénzügyek világában. Minél jobban ismerjük a folyamatokat, összefüggéseket, fogalmakat, annál otthonosabbak vagyunk a témában, és annál megalapozottabban tudunk döntéseket hozni. Ez általában növeli a kockázatviselési hajlandóságunkat, de persze nem a végtelenségig, hanem az általunk reálisnak ítélt szintig, ahol már nagyobb szerepet játszanak a szubjektív kérdések.
2. Mennyi forog kockán
Az sem mindegy, arányaiban mennyit teszünk kockára egy-egy pénzügyi döntésnél. Ebben közrejátszik a vagyoni helyzetünk. Ugyanaz az egymillió forint más és más súllyal esik latba, más a jelentősége egy vagyonosabb és egy kevésbé tehetős befektetőnél. De annak is szerepe van ebben, hogy milyen biztonsági háttérrel rendelkezünk egy esetleges veszteség átvészelésére, korrigálására. Ha minden megtakarításunkat egy megtakarításba tennénk bele, vélhetőleg jóval óvatosabban bánunk ezzel, mintha közben volna esetleg másik megtakarításunk is, esetleg egy jövedelempótló biztosításunk és ingatlanunk is, amelyek a legnagyobb baj esetére is biztosítják a megélhetésünket.
3. Időtáv
Amiről sokan megfeledkeznek, az az időbeliség: nem mindegy, mikor vállalunk nagyobb vagy épp alacsonyabb kockázatot, függően élethelyzetünktől, életkorunktól. Egy nyugdíjbiztosításnál például a futamidő végéhez és a nyugdíjkorhatárhoz közeledve érdemes egyre csökkenteni a portfóliónk kockázatosságát, mert az esetleges veszteségeket már nem lenne időnk és módunk korrigálni. Ezzel szemben fiatalon, amikor még van idő az esetleges veszteségek pótlására, hogy a részvényeink visszaerősödhessenek, érdemesebb több kockázatot vállalni a megfelelő magasabb hozam érdekében.
4. Stressztűrés
És végül, de közel sem utolsósorban ne feledkezzünk meg mentális egészségünkről sem. A feszültséget jobban viselők könnyebben tűrik, ha időközben némi gyengélkedés miatt valamekkora veszteséget könyvelnek el egy-egy befektetésüknél. Ők hideg fejjel tudják ekkor mérlegelni a helyzetet, hogy érdemes kivárni, vagy a további visszaesés miatt inkább ki kéne menteni onnan a pénzüket. Ezzel szemben akik kevésbé jól tűrik ennek stresszhatásait, esetleg elhamarkodott, érzelmi alapú döntéseikkel inkább ronthatnak a helyzeten.
Ennek iskolapéldája az ideges befektető fiktív esete, aki az óriási hozamoktól elcsábulva nagyon is kockázatos befektetésbe vág bele. Aztán az időközi visszaesés miatt megretten, gyorsan kiveszi a pénzét, elkönyvelve így az addigi veszteséget, még mielőtt a befektetés a piaci helyzet javulásával magához térne, és újra pozitívba fordulna. Ekkor megkezdődik az ördögi kör, ismét magas áron száll be, újabb gyengélkedésnél kiszáll, és így növeli folyamatosan a veszteségeit saját aggodalmai miatt kapkodva.
Fontos tehát, hogy ne hagyjuk ki az emberi tényezőt a számításunkból, minél inkább ismerjük meg saját kockázatviselési habitusunkat, hogy ennek megfelelő kockázatú befektetéseket válasszunk.
Hogyan ismerhetem meg a saját kockázatviselési hajlandóságomat?
Ebben a legalapvetőbb segítséget a pénzügyi kockázatviselési képességet felmérő kérdőívek adják. A pénzintézeteknek már itthon is évek óta bevett gyakorlata ilyen alkalmassági teszteket végezni az ügyfelekkel, mielőtt bármilyen befektetési vagy megtakarítási terméket javasolnának nekik.
A saját kockázatvisegési hajlandóságunk felmérésében a pénzintzetek kérdőívei sokat segíthetnek.
Ennek alapját a MiFID, vagyis a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelv, angolul „Markets in Financial Instruments Directive” adja. Ahogy ennek szövegében olvasható: „A MiFID egy alkalmassági tesztnek nevezett eljárást ír elő, melynek során a befektetési vállalkozás kérdéseket tesz fel Önnek annak megértése érdekében, hogy milyen típusú befektetések lennének megfelelőek az Ön számára”. Ennek kapcsán jó pár kérdést tesznek fel nekünk befektetési céljainkról, pénzügyi helyzetünkről és ismereteinkről. A tesztben felajánlott lehetőségek közül választva képet alkotunk, milyen összetettségű és kockázatú termékek lehetnek számunkra a legmegfelelőbbek.
Érdemes lehet akár otthon, akár egy pénzintézetben kitölteni egy ilyen tesztet, ha eddig nem került rá sor, hogy ennyivel is jobb rálátásunk legyen saját valós befektetői realitásainkra.
Hogyan néz ki mindez a megtakarításos életbiztosításoknál?
Kis betekintésként nézzük meg néhány olyan klasszikus eszközalap teljesítményét, amelyek gyakran előfordulnak egy unit-linked megtakarításos életbiztosítási portfólióban.
A kevésbé kockázatos csomagok közé tartozhat például az európai kötvényeket magába foglaló alap, a kockázatosabbak közé pedig egy európai részvényalap. Ha az elmúlt egy évre nézzük, előbbi teljesítménye az egyik szolgáltatónál 5% körüli pluszban van, két évre visszamenőleg viszont -1% táján. A részvénycsomag ezzel szemben most -25%-on áll 1 év alatt, 2 évre visszanézve azonban 10-11% pluszon.
Ha csak annyit nézünk meg ebből, hogy mennyivel kisebb kilengést látunk a kötvényalapnál, mint a részvényalapnál, máris látszik a kockázati besorolások gyakorlati fontossága. Gondoljunk bele, miként reagálnánk, ha egyik vagy másik befektetés a miénk lenne, és látnánk, hogy egyik évről a másikra 6 vagy épp 35%-os eltéréseket hoz, akár negyedével csökkenne az árfolyama. Ez kellően jól érzékelteti, miért fontos a saját kockázatvállalási habitusunknak megfelelő kockázati besorolású befektetésekre törekednünk.
Ne vessük el a szakértő segítséget!
Saját kockázatvállalási hajlandóságunk és képességünk ismerete az alapköve lehet a felelős és személyre szabott befektetési döntéseinknek. Minél jobban ismerjük képességeinket és korlátainkat, annál kevésbé valószínű, hogy kockázatkerülésből elmennék jó lehetőségek mellett, vagy épp vakmerően túl sokat tennénk kockára.
Ezzel együtt is azonban felmerülnek olyan kérdések, amelyekre egymagunk nem teljes biztossággal tudunk választ adni. Legyen szó termékismeretről, piaci trendek átlátásáról, a költségek és várható hozamok kalkulálásáról, jó lehet legalábbis az induláshoz szakértői segítséget igénybe venni. Ebben lehetőleg független szakértőt érdemes megkeresnünk, aki pártatlan szakvéleménnyel támogathatja a döntésünket, adhat új szempontokat és támaszthatja alá addigi vélekedésünket.
Több mint 160 megoldás létezik, az egyes típusok között pedig akár több millió forintos különbség is lehet.
